Ha fogalmazhatok így, a művészet egy életmód. Egyfajta út mely ki lett jelölve a számomra, és ha néha le is térek róla, valahogyan mindig visszatalálok rá. Az alkotás az életem. Egy a testemmel, úgyanúgy mint a szívem vagy a kezem. Nemtudok és nem is akarok tőle megválni. Mégis ha a számomra kijelölt utat járom, és csak festek, és dolgozom a műveimen, az bizony lemondásokkal jár. Az azt jelenti, higy magányos vagyok, hogy munka közben nincs kihez szólni, hogy egyedül ebédelek és tízóraizom. Azt jelenti, hogy mindig annyi a keresetem amennyi összejön. És azt jelenti, hogy gyakran elbizonytalanodom. Hogy gyakran nemtudom mit csináljak, jó helyen vagyok-e, jó úton járok-e.
De akkor, közbelépnek bizonyos emberek. Azok, akik hisznek bennem és támogatnak, megértenek és szeretnek, erőt adnak nekem. Ők azok, akik mindig mindenben mellém álltak és kivétel nélkül őszinte vagy kegyes őszintétlenséggel rajonganak a legrosszabb műveimért is. Sohasem tudom nekik megköszönni ezt. Általuk vagyok az aki, általuk van erőm és bátorságom a magam útját járni. És miattuk hiszek magamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése