Önfegyelem és önkritika

Régen nem írtam már... Alkotói szabadságra mentem, kicsit jobban elhúztam, mint egy rendes szabadságot. Három hétig nem nyúltam ecsethez és hiányzott, de mennyire, hogy hiányzott. Néha az élet nem engedi, hogy elmerüljek a festés adta örömökben, mert mint embernek, és mint nőnek vannak feladataim, kötelességeim, és ha mindenhol meg akarok-tudok feleni akkor arra ami nekem igazán fontos, nos arra már nem marad időm. De így van ez, és most így van jól.
Aztán elmúlnak az ünnepek, kész lesznek a feladatok, a határidős munkák is befejeződnek és elkezdődik az új év. Tele álmokkal reményekkel, magamnak tett ígéretekkel. Mert majd most, majd most igazán megmutatom, hogy többet és jobban fogok dolgozni, és marad időm mindenre. Aztán rájövök, hogy nem változom. Hiába kezdek bele egy új évbe, azért mégiscsak Én maradok Én, aki igazán szenved ha egy kis önfegyelmet kell magára erőltetni. Viszont ez nem valamiféle negatív következtetés akar lenni, mert ha nagyon ragaszkodom az álmaimhoz, és erős elhatározásokat hozok akkor bizony még én is képes vagyok megváltozni és változtatni. És már megint érzem is magamom az erőt!