Kezdődik...

Az alkotásról…

                Számomra aligha létezik jobb hely, mint a saját gondolataim menedéke alkotás közben. Amikor elmerülök a munkában, a kezem magától dolgozik, én szinte nem is vagyok egész testemben jelen. Amint festékbe mártom az ecsetem, egy másik világba zuhanok, ahol nincsenek problémák, csak megoldások, nincs hiány, minden megvan ami kell, és csak Én vagyok.

                Nemtudok könyveket írni, nemtudok hozzászólni minden hírhez és témához, és nemtudok mindent a művészetről. De amikor elkészülök egy művel, mely elégedettséggel tölt el, úgy érzem azért tudok valamit.

Amikor nem jön az „ihlet”

                Vannak napok amikor arra ébredek, hogy ma nem fog menni. Belekezdek azért, próbálok önfegyelmet erőltetni magamra, nekikezdek, kinyomom a színeket a palettára, kikészítem az ecseteket, megfeszítem a vásznat és… és nem történik semmi. Egy kép elkészítésénél azt mondanám, a legnehezebb és legmegerőltetőbb rész az ötlet. Az elképzelés. Van úgy, hogy magától jön, tele van az elmém és az ezsem nem bírja az iramot a tervekkel. De ha mégis „olyan” nap virradt rám, akkor a tervek sem segítenek. Akkor nincs mit tenni másba kell fogni.  

                De a mai nem egy „ihletmentes” nap. Ezért most bele is fogok új művem elkészítésébe. A mai nap elmegy a tervezéssel és vázlatolással. Ha megvan a téma akkor alaposan körüljárom, rengeteg képet nézek meg az adott dolgoról. Holnap belekezdek a festésbe.