Rendszertelen rendszerek

Nem vagyok nagy politikus alkat. Nem szoktam szidni a rendszert, általában amin nemtudok változtatni, azon nem is szotam görcsölni... De ma nincs olyan pozitív jó hangulatom, nem tudok csak úgy csendben ülni a festményeim felett. Nekiállok egy dühödt festésnek, és közben a következő történet játszódik le lelki szemeim előtt.

A és az Élet

A 24 évvel ezelőtt egy meleg májusi napon született. Édesanyja igazi ajándéknak vélte A életét. Szeretetben és biztonságban nőtt fel. Nem anyagi hanem érzelmi biztonságban melyet édesanyjának és három testvérének köszönhetett. Az élet sok mindenre megtanította, sok jóra és bizony akadtak rossz dolgok is. De A megértette, hogy a hibáiból is tanulhat, sőt más hibáiból is.

Amikor senki sem hitt benne akkor ő is elbizonytalanodott magával és a tehetségével kapcsolatban. Örökös kételyek gyötörték, de tudta sorsa eleve elrendeltetett a művészetre. Annyi elvesztegetett év és tévút után oda került ahol a legjobb helye volt az életben, felvették a Művészeti Főiskolára. Azt tanulhatta amit szeretett, olyan barátokra lelt akiket sosem tudott feledni. Megtalálta a szerelmet, megtanult bízni, és úgy érezte kezébe vette az életét. A társadalom hasznos tagjává akart válni, olyanná akire büszke lehet a családja, a barátai és a hazája. Azzal akarta a legtöbbet tenni az emberiségért amihez értett. Nem akart ő nagyszerű törvényeket hozni, mások sorsáról dönteni, A csak festeni akart és szebbé tenni ezzel néhány szürke hétköznapot. Amikor kellő tudást elsajátított, el kellett hagynia a számára mindenséget jelentő iskola falait, hogy elkezdje saját életét.

A azt akarta csak, hogy büszke lehessen magára, hogy a két keze, a tehetsége által megteremthesse az életét. Pályakezdő munkanélküliként írták be nevét a kis fehér könyvbe.Válaszokra nem méltatták, nem becsülték, lenézték, és az ország amelyért tenni akart, nem fogadta be. Megjött a csekk a diákhitel törlesztésről, megjött a számla a vászonról, az ecsetről és A csak azt szerette volna csinálni amiben jó...

Jelenleg így érzem most a helyzetemet. De holnap! Ó holnap minden rendben lesz. Nem hagyom, hogy bármi eltántorítson a céljaimtól.Mert a lényeg, hogy itt vagyok és tényleg minden a legnagyobb rendben lesz.

Hit és erő

Akik hisznek bennem...

Ha fogalmazhatok így, a művészet egy életmód. Egyfajta út mely ki lett jelölve a számomra, és ha néha le is térek róla, valahogyan mindig visszatalálok rá. Az alkotás az életem. Egy a testemmel, úgyanúgy mint a szívem vagy a kezem. Nemtudok és nem is akarok tőle megválni. Mégis ha a számomra kijelölt utat járom, és csak festek, és dolgozom a műveimen, az bizony lemondásokkal jár. Az azt jelenti, higy magányos vagyok, hogy munka közben nincs kihez szólni, hogy egyedül ebédelek és tízóraizom. Azt jelenti, hogy mindig annyi a keresetem amennyi összejön. És azt jelenti, hogy gyakran elbizonytalanodom. Hogy gyakran nemtudom mit csináljak, jó helyen vagyok-e, jó úton járok-e.

De akkor, közbelépnek bizonyos emberek. Azok, akik hisznek bennem és támogatnak, megértenek és szeretnek, erőt adnak nekem. Ők azok, akik mindig mindenben mellém álltak és kivétel nélkül őszinte vagy kegyes őszintétlenséggel rajonganak a legrosszabb műveimért is. Sohasem tudom nekik megköszönni ezt. Általuk vagyok az aki, általuk van erőm és bátorságom a magam útját járni. És miattuk hiszek magamban.

Önfegyelem és önkritika

Régen nem írtam már... Alkotói szabadságra mentem, kicsit jobban elhúztam, mint egy rendes szabadságot. Három hétig nem nyúltam ecsethez és hiányzott, de mennyire, hogy hiányzott. Néha az élet nem engedi, hogy elmerüljek a festés adta örömökben, mert mint embernek, és mint nőnek vannak feladataim, kötelességeim, és ha mindenhol meg akarok-tudok feleni akkor arra ami nekem igazán fontos, nos arra már nem marad időm. De így van ez, és most így van jól.
Aztán elmúlnak az ünnepek, kész lesznek a feladatok, a határidős munkák is befejeződnek és elkezdődik az új év. Tele álmokkal reményekkel, magamnak tett ígéretekkel. Mert majd most, majd most igazán megmutatom, hogy többet és jobban fogok dolgozni, és marad időm mindenre. Aztán rájövök, hogy nem változom. Hiába kezdek bele egy új évbe, azért mégiscsak Én maradok Én, aki igazán szenved ha egy kis önfegyelmet kell magára erőltetni. Viszont ez nem valamiféle negatív következtetés akar lenni, mert ha nagyon ragaszkodom az álmaimhoz, és erős elhatározásokat hozok akkor bizony még én is képes vagyok megváltozni és változtatni. És már megint érzem is magamom az erőt!